| |
Albert Annamari Hogyan zavarjunk össze valamit, amit nyers erotikus kisugárzásnak nevezhetnénk? Egy történet egy fiatal srácról és egy középkorú nőről. [történet-pályázatunkra]
HIRDETÉS Önnek melyik jött be a legjobban?Kolománka neve akkor vált híressé, mikor első nyilvános koncertjei egyikén a hangosítás kiégett, s hallatott csak Kolománka lecsupaszított hegedűhangja és az őt kísérő zenekar meztelen muzsikája. Ilyen koncertet még nem látott Budapest: a hölgyek sikoltoztak, előbb csak fojtottan, majd mindent elsöprő szenvedéllyel, akár jól szigetelt hálószobákban szokás, a férfiak uralkodtak magukon, de patakokban folyt róluk a veríték, és azt érezték, csorda szelídítetlen vadlovak dübörögnek a dobhártyáikon, és bár örökké tartana ez az érzés. Másnap Rózsa Kolománka nevét visszhangozták az újságok, és a stúdiók egymást ölték az élő beszélgetés jogáért, de Kolománka nem ment sehová, mert atyja, Kálmán, igazi patriarkális tartású cigányember volt, és nem engedte. „Van még, amíg prímás lesz ebből.” Kolománkában anyai részről román vér is csörgedezett, innen a neve, amúgy bogárfekete szemű, hollóhajú, dundi, barna fiatalember volt, mint oly sok magyar zenészcigány zeneakadémista. Kolománkát imádta az egész család, ő volt a zenészcigányok büszke folytonossága és reménysége, generációk hosszú során át fegyelmezett érzéki profizmus. Kiskora óta gyönyörűen hegedült, és nem is érdekelte semmi a zenén kívül. De mi is történt azon a koncerten? 19 éves volt Kolománka, és Csajkovszkij D – dúr hegedűversenyét játszotta. Hallgassák meg, hadd legyen legalább nagyon halovány sejtésük róla, hogyan szabadult el a hisztéria Kolománka vonója nyomán. Ezt nem lehet elmesélni, sem elhinni, elmagyarázni, sem megérteni. (Hiszen ha Oscar Wilde és Maupassant, vagy Thomas Mann tollával rendelkezhetnék....) Kolománka játszott. Lassacskán forróság, és urambocsá, erotikus hevület járta át egész testét. De nem tudott róla, csak játszott, játszott, mint mindig, mióta tudta, hogy ő - ő, és világ a világ, mint oly sok magányos órán, hajnali derengésen, harsány reggeleken, áldott deleken, álmatag délutánokon, szerelmes alkonyatokon, amikor a kertben hegedült a naplementének, holdtöltének, és nem tűnt fel neki, hogy a macskák véresre marják egymást, míg ő gyakorol. Azután meg fázni kezdett Kolománka, de nem vette észre, és a meglehetősen zajos közönség is kívül rekedt a tudatán. A nők ugyanis izzadoztak, sóhajtoztak, és könnyedeztek, szemük fennakadt, mint mikor a hívők jelenést látnak. A gyerekek kipirultak és sírva fakadtak, a férfiak meg ökölbe szorított kézzel, lüktető halántékkal fogadták meg, hogy többé ki nem teszik magukat ilyetén nyilvánosságnak. A Művészetek Palotája belső tere izzott és forrott, a burkolaton pára gyöngyözött, a műszaki berendezés felmondta a szolgálatot, de nem is volt rá szükség, mert a zenekar többszörös amplitúdóval játszott a legkisebb erőfeszítés nélkül, szemük nem a karmesteren, hanem Kolománkán, aki csak játszott, mint mindig. Rajta ellenben nem mutatkozott semmi rendkívüli. Sima arccal, behunyt szemmel játszott, és nem tudta, hogy ő-ő, vagy Pjotr Iljics Csajkovszkij. Volt valaki a nézőtéren, egy 45 körüli hölgy, aki kívül maradt a tömeghisztérián. Éles vonású arca szigorú volt, mégis nőiesen vonzó, a haja már mákosszürkébe játszott, és az a fajta telt, érett szépség volt, akiért megőrülnek a fiatal képzőművészek. Nyugodtan ült a helyén. Ő már sok művészt látott, és mindent értett. Játssz fiam, játssz. Az ördöggel cimborálsz. A média hőbörgött és ömlengett, a Zeneakadémia érdemes muzsikusai azonban csak hümmögtek, mormogtak, magyarázatot és megoldást keresve. – Egy ilyen forrófejű (fejű? ) fiatal cigánygyermeknek nem kellett volna Csajkovszkijt játszania – vélték. Próbát tettek, Kolománka következő programja Sztravinszkij és Schönberg volt – a hatás ugyanaz maradt. Igaz, arra a koncertre már nem vittek gyerekeket, és nagyobb számban voltak jelen a nők. Kolománka családja büszkén gyűjtötte a lapok kommentárjait, de mégsem értették a dolgot, és szűkebb családi körben (6 fő) nem is igen beszéltek a dologról. Anyja, és apja is tudni vélték a titok nyitját, de vártak. Az idő majd eldönti. A Sztravinszkij-Schönberg koncert után Kolománka levelet és virágot kapott. A virágcsokor apró, remegő, indigókék és fehér virágokból állt, a levél meg ennyit mondott: Tudom, mi történt a Művészetek Palotájában. Látogass meg holnap, alkonyatkor. Dóra. Keresztury utca 9 / III / 12. Talán nem ment volna Kolománka, de a levélke tartalma nem hagyta nyugodni, és következő napon az alkonyat torkonragadta, mennie kellett, nem volt maradása. Családja ki nem mondott gondolatait igazolta a titokzatos virágcsokor, és idősb Rózsa Kálmán hagyta, hadd menjen. Kolománka hóna alá csapta hegedűjét – ahogy a szatmári cigányok viszik – és a legszebb alkonyat pírjában konokon nézett fel a ház ablakára, ahol a levél íróját sejtette. Dóra, az egyetlen, aki Kolománka titkát ismerte, és már a koncertteremben elszánta magát erre a cselekedetére, elgyönyörködött a fiúban: gyere, gyere csak, te kis ártatlan. Tudod te, mit művelsz? – nem tudhatjuk, utóbbi kérdés a fiúhoz, vagy önmagához szólt, de aztán leült a karszékébe, és szólt Marinkának, küldené fel a fiatalembert. Kolománka életkorára jellemző elfogódottsággal, illedelmesen, koncerttermekben kialakult eleganciával, de a fiatalok távolságtartó hűvösségével jött be, és rögtön látszott rajta, hogy tetszik neki Dóra. – Játssz – mondta Dóra – a Fekete szemeket játszd. Szabadon, ha úgy megy. – Kérem – mondta Kolománka, és míg játszott, a hölgy levetkőzött. Kolománka gyönyörűnek találta. (Holott unta a festészetet, és csak egyszer járt képtárban, ahol kiállításmegnyitót kellett muzsikálnia.) – Ügyesen titkoltad, hogy nem vagy megszelídítve, kis csődöröm – mondta Dóra, valamennyi idő után. – Honnan tudod? – Láttam a koncerten. Te egész életedben csak üvegbura alatt muzsikáltál. Nem tudom miért, de hiba csúszott a szublimációs folyamatodba, és minden libidód szétáradt a koncertteremben. Ez történt a Művészetek Palotájában. – Mi? – Minden visszafojtott fiatal erőd szétáradt a levegőben. Azt érezték az emberek. Mint Dukas bűvészinasa, aki nem tud varázsolni, de varázsol. Nagy ereje van, de nem tud bánni vele. – Akkor próbáljuk meg még egyszer – mondta Kolománka hamisan, és eltűnt a paplan alatt. Kolománka következő koncertjéről megoszlottak a vélemények. „Egy zseni korai kiégése” – vélték egyesek. „Egy ösztönös művész ingadozó teljesítménye” – mondták mások. A Zeneakadémia fellélegzett – nem volt felkészülve a komolyzene tomboló sikerére. Újra jöhettek mocorgó gyerekek, unatkozó sznobok, fáradt üzletemberek, nem kellett félniük, hogy elragadtatják magukat. Kolománka ugyanis újabban úgy játszott mint bárki más, azaz sokkal jobban, de többé nem vágta ki a biztosítékot. HIRDETÉS Érosz-történet a Művészetek Palotájában A ház előtt elrohanó utcakölykökkel... Hétfő, rosszul indul, jól végződik Harmónia... pfuj, utálom ezt a szót! Amanda, a hatodéves orvostanhallgató és Jani Régimódi történet – Kalifornia, 1986 |
SZAVAZÓGÉPSzerinted támadni fognak az oroszok Ukrajnában?
|