| |
PZ Egy történet, amely arról szól, milyen az, amikor az egyik fél éppen rájön, mennyire bonyolult az ügy... [erotikus pályázatunkra]
HIRDETÉS Önnek melyik jött be a legjobban?A tökélyre vitt szerepjátszások teljesen elrejtették valódi énem. Mintapéldányává lettem az optimista, mindig vidám, önmagával és a világgal harmóniában elő egyénnek. Harmónia... pfuj, utálom ezt a szót. Ennél jobban csak az üres, de ugyanakkor korlátozó tartalommal bíró ”normális” jelzőt rühellem. Pedig élettársam, ismerőseim számára szinonimája vagyok e fogalomnak. Fenti soraimmal, mintha egy magam elleni merényletről mesélnék, pedig nem erről van szó. Egyszerűen próbálok fennmaradni a konvenciók elleni néma küzdelmemben. Mindaddig látszatok és eredmények nélkül. Elismerem, hogy játékszabályok nélkül nincs játék, azonban elfogadhatatlannak tartom azokatat a szabályokat, amely magát a játékot öli meg. A játékossal együtt. Úgy érzem eddigi életem 30 évét egy ilyen kényszerítő keretrendszerben éltem le. Már képtelennek tartottam magam kitörni a rutinból, a mindennapok megszokottságából, feladni a biztos langyost a bizonytalan forróért. Egyszerűen féltem változtatni, szabad utat adni vágyaimnak, gyáva voltam, pedig hidegzuhanyokban nem igazán volt részem. Mindig mások döntöttek helyettem, és mindig mások miatt döntöttem. Éltem életem vidáman, gazdagon, betegségek nélkül, töretlenül ívelő karrierrel, valójában qurvára boldogtalanul. Meghasonult állapot ez, amit néha már szinte megszerettem, máskor a végletekig gyűlöltem. Mindezekről, egészen addig a délutánig, rajtam kívül, senki nem tudott semmit. És azon a napon minden megváltozott. A cégen belüli ászeveződéseknek köszönhetően kerültünk egy osztályra. Kezdetben számomra egy volt a sok közül. Kollégáim számára az egyetlen a sok közül. A legszebb, legfiatalabb, legcsinosabb. A kamaszfiú pimasz vágyakozásával tekintettek rá, és soha nem pirultak el, ha flörtszerű kezdeményezéseikre provokatív visszajelzésekben volt részük. Míg irányukból már zaklatás számba ment a kezdeményezés, addig Ő egy kékharisnyás nagyleányt is megszégyenítő határozottsággal tudatta, hogy hol a határ. Ezért, a macho-önérzetükben sértett skalpvadász társaim a háta mögött, mint a „kacér frigid” emlegették. Pedig kétlem, hogy frigid lett volna. Azóta tudom, hogy mennyire nem az. Kettőnk kapcsolata érdekesen alakult. Humora, spontaneitása első perctől megfogott, de leginkább az illata hatott rám... az az illat, amely nagyon diszkréten, de egyben volt érzéki, felkavaró, valamint visszafogott és harmonizáló. Valahányszor az irodai teendők miatt közel kerültünk egymáshoz, érezve e parfüm illatát búja vágy kerített hatalmában, hogy megérintsem selymes bőrét. Természetesen erre nem kerülhetett sor, azonban egyre többször alakult úgy, hogy karomhoz ért a karja, vagy vállamra tette kezét ha fölém hajolva mutatott valamit a számítógép képernyőjén. Visszafogottságom nem engedte, hogy kezdeményezője legyek e spontán érintkezéseknek. Pedig ha figyelek, hamarabb is rájöhettem volna, hogy nem a véletlen mozdulatoknak, a önkéntelen gesztikulációknak köszönhetők ezek az apró kis egymáshozérések. Azon a késő délután egyértelművé vált minden. Mindkettőnk számára. Péntek volt, rövidprogramos nap. A kollégáim már elmentek. Nem siettem haza. A munkába menekülve próbáltam kitolni azt az időpontot amikor haza kell mennem. Amióta átköltöztünk az új házba, egyre jobban irtózom otthon lenni. Hihetetlen, hogy egy társ mellett milyen új értelmet nyernek a sivár, üres fogalmak. Szinte kapóra jött, hogy túlóráznom kellett. Az igazgatótanács éves gyűlésének anyagát próbáltuk véglegesíteni. Valójában ez már csak az én teendőm lett volna, de mégis elfogadtam a felkínált segítségét. A délelőtti protokoll-koktélparti után a fejünkben enyhén még most is kóválygó pezsgő hatása miatt jókedvűen, kacarászva fogtunk neki a teendőinknek. azonban kevés idő után rádöbbentem, hogy nem az önmaguk klóónjaiként ismétlődő grafikonok kötik le a figyelmemet, hanem egészen más dolgok. Azon kaptam magam, hogy Őt figyelem. Követem nevetését, hangját, az rakoncátlankodó haját eligazító kézmozdulatát. Valahányszor az asztal fölé hajolva magyarázott valamit, nehezemre esett tekintetem levenni dekoltázsáról. Féltem, hogy észreveszi. Féltem, hogy nevetséges helyzetben hozom magam. Féltem, hogy elrontok valamit, ami talán még meg se történt, és lehet soha nem is fog, mert nem szabad, egész pontosan mondva: NEM ILLIK megtörténnie. És akkor ismét megérintett az az illat. Jobban, mint addig bármikor. Rátekintettem és rögtön láttam szemeiben a csillogást. Azt az egyértelmű jelet, amelyre oly sokáig vártam. Ekkor már Ő sem csak engem látott. Tekintete nem állt meg az íriszem szintjén. Mélyebbre látott, éreztem ahogy belém hatol, átjárja testem, lelkem legelrejtettebb zugát. Hirtelen minden más megszűnt létezni számomra. Tehetetlenül, de ugyanakkor soha nem érzett akarattal, a folytatást kívánó vággyal tekintettem Rá. És ekkor megtörtént. Rám mosolygott. Felállt a helyéről, hozzám jött. Finom mozdulattal maga fele fordította arcom és gyöngéden de leírhatatlan érzékiséggel megcsókolta ajkaim. Egyszerre voltam kiszolgáltatott áldozat és támadó. Átöleltem és visszacsókoltam. Az izgalomtól kiszáradt számat fülére helyezve belesúgtam: szeretlek. Hangom mintha kívülről szólt volna... Nem lepődtem meg. Sőt, teljesen magától értődőnek tűnt az egész. Remegő karral szorítva öleltük át egymást. Egy örökkön valóságig tartó pillanatnak tűnt az egész. Egy pillanatnak amelyért érdemes volt várni és amelyet nem akartam soha többé elveszteni. Nem akartam, hogy vége legyen, bár gondolataimban milliószor eljátszadoztam ezzel az érzéssel, mégis túl sokat vártam rá, hogy megéljem, hogy elengedjem magamtól. Felgyorsult szívverésem dobogását éreztem a torkomban, miközben a blúzom mögött melleim, túl a melltartó szorításán, hozzányomódtak melleihez. Életem végéig maradtam volna így. Sajnos mennem kellett, várt otthon a férjem. HIRDETÉS Érosz-történet a Művészetek Palotájában A ház előtt elrohanó utcakölykökkel... Hétfő, rosszul indul, jól végződik Harmónia... pfuj, utálom ezt a szót! Amanda, a hatodéves orvostanhallgató és Jani Régimódi történet – Kalifornia, 1986 |
SZAVAZÓGÉPSzerinted támadni fognak az oroszok Ukrajnában?
|