| |
Botházi Mária A modern csaj kifordítva pokolfekete, vagy legjobb esetben is sötétzöld. Hol vannak már a rózsaszín nyelvek?
HIRDETÉS Bevallom őszintén, rettegve várom a tavaszt. Irigykedve gondolok nagyanyáinkra, akik bódító jácintokra és kertek alatti lopott csókokra (ezt hívjuk mi ma hard-pettingnek) asszociáltak a tavasz hallatán. Ehhez képest nekem már csak a méregtelenítés, fogyókúra és aerobic jut, répa-retek-mogyoró, jobb napokon egy kis húsleves esetleg. A kertek alatt semmi, csak – hogy Demeter Szilárd rövidprózáját idézzem – a blokkalattin csúszom el néha (ilyenkor a nyugdíjas szomszédba kapaszkodhatom), mert szédelgek az éhségtől. Ott van például a léböjtkúra, ugye. Madonnának rózsaszín lett tőle a nyelve, olvasom valahol, szép dolog is a rózsaszín nyelv (hogy is nem jutott eddig eszembe, hogy ilyen nyelvre vágyjak?), főként, ha jó hosszú. Eddig azt hittük, kifordítva mindenki rózsaszín, pedig dehogy. A modern nő toxikus anyagokkal, kimondhatatlan rettenetekkel van tele, kifordítva pokolfekete, úgy képzelem, vagy legjobb esetben is sötétzöld. A modern nőnek tehát léböjtkúrát kell tartania (mert ugye, sosem lehet tudni, mikor fordítják ki), és – minthogy modern nő vagyok – nekem is. A leveket szeretem úgy általában. Egy pohár finom bort, söröcskét, kis kávét mindig szívesen fogyasztok, a teáért nem rajongok, sajnos. Na, de a magazinok táplálkozásszakértői másként értelmezik a levek fogalomkörét, kizárólag teát és szénsavmentes ásványvizet kell innom négy napig (manapság már a csapvíz is ártalmas, nahát), főétkezéskor (fogalmazzunk helyesen: főitalozáskor) két deci frissen csavart gyümölcslé dukál. Már az első nap délutánján teljes szívemből utálom Madonnát és a világ táplálkozásszakértőit, lefogadom, hogy drága vendéglőkben libamájjal múlatják a napot, miközben én itt agonizálok, mint kisebbségi. A magyar virtusból nekem csak a búbánat jut, magyarosan, úgy vélem, csak alkoholista tud léböjtkúrát tartani, az a fajta, aki közben nem eszik, és mégis nagyon vidám. És a nemzet közben fogy (csak én nem), és ezt nem hagyhatom, hát gyorsan összeütök egy tojásrántottát – utána behunyt szemmel sok keserű teát iszom. Kicsikét szomorú vagyok, ezért a böjtről szóló internetes oldalakkal nyugtatom megviselt lelkivilágom. Rájövök, ez a módszer nekem túl drasztikus, ugyanakkor arra is, hogy most a vitaminkészletem van végveszélyben, itt ülök magnézium- és vastalanul, kókatagon, ritkuló csontokkal. Sok zöldséget és gyümölcsöt kell ennem, és mindezt nyomelemekkel nyomatékosítanom, és közben persze, fogynom is három kilót, mert az olyan jó. Ezt hívják a Kivonulás a bejgliillatból című tavaszköszöntő hadműveletnek. Számomra ez már bagatell. Mert hozzám mindig közel állt a növényvilág, nekem sikerült a legszebbre a növényhatározóm ötödikben, a paszulyom mindig szépen csírázott az ablakba tett vattapamacsban, imádom a nyári szénaillatot is, a természetről már nem is beszélve. Szóval rövidesen a hóvirágokkal együtt bontakozom ki, mint csinos és egészséges nő, tele vitaminokkal. Kitörő örömömben energikusan elfogyasztok három megtermett sárgarépát és két mandarint, a komlóra gondolok, és igent mondok egy esti sörözésre, ahol rájövök, hogy a cigi is növényből készül, és titkon elszippantok két szálat. Banánnal köszöntöm a reggelt, majd egy kis müzlit eszegetek, és saláták és citromok és narancsok közepette töltöm a napot. Néha magamba mélyülök, hogy egészséges vagyok-e már, és konstatálom, hogy minden egyre jobb: izmaim feszülnek, csontjaim sem ritkák, a látásom nagyszerű (hiába, a murkok). Hasam ugyan kissé konvex még, de szerintem csak a galád csípőnadrág az oka, mely nagyon kedvez a bájak türemkedésének. Harmadnapon a feltámadás helyett csak a támadás jár az eszemben, mely transzilván frigóm ellen irányulna, benne némi füstölt hazaival. Mert a zöldségeket én némi kájzer vagy sonka kíséretében szeretem igazán, vagy elszórtan a honi konyha specialitásaiban, a gyümölcsöket pedig desszertként, esetleg uzsonnára olykor. Úgy érzem, eléggé vitamindús vagyok immár, de én ettől szédelgek, ahelyett hogy kirobbannék az energiától. Közben hallok egy sztorit egy ismerős csajról, aki alhasi fájdalmakkal fordult orvoshoz – mindenét kivizsgálták, kiderült, hogy kutya baja, csak a sok zöldség és gyümölcsfogyasztás ártott meg neki, és szalonnára fogta az orvos. Nem hagyhatom, hogy nálam is eddig fajuljanak a dolgok, állapítom meg, és gondolok egy merészet: az elkövetkezendőkben rendesen fogok enni. Sajátos gondolat egy modern nőtől, belátom, egyenesen illetlenség. Egy nő manapság ilyesmi helyett szőrtelenít, szolizik, masszíroztat, s csak arcpakolásként használ élelmiszereket. Lelkivilágom tehát ismét romos kissé, elhatározom, hogy többször arcpakolok az elkövetkezendőkben, és alakomat sok tornával őrzöm majd meg. Le is töltöm Norbit, és felírom cédére, hogy mindig kéznél legyen. Igazán csinos a fickó hátulnézetből, egy darabig ebben gyönyörködöm kis házi tornaruhámban, közben lemegy a napi aerobic fele, és rájövök, hogy nincs hang. Bekapcsolom a hangszórót, visszafekszem halványkék tornaizolíromra, majd hosszasan röhögök. Norbi ugyanis olybá pesti hansúllyal beszél, hogy én, a határokon történelmileg kívül rekedt, alig értem, illetve értem, de a vékonyhangú, szó végén felfele nyávogósan ívelő hangsúlyt amerikai előadásmód kíséri, valahogy így: zaz, ...gyeees vaagy, megtood csálnííí, téged fog ndenki rigyelnííí!!! Ettől nagyon irigyelt mivoltomban már hason fekve fetrengek, és a kacagástól percek alatt hízom fél kilót. Szomorú dolog a kikelet – talán vigaszt mégiscsak az nyújthat, ha a kertek alatt köszönti az ember. HIRDETÉS Mi okozza a tavaszi bezsongást? Szomorkodnak a tengerparti nők Új módszer: fogyás szendvicsekkel Amerikai kutatók szerint fogyaszt a zenehallgatás |
SZAVAZÓGÉPSzerinted támadni fognak az oroszok Ukrajnában?
|