| |
Eric Schlosser A pornóipar eszméletlen mértékű bevételeit mára olyan cégek kaszálják be, amelyeknek a klasszikus standardok szerint semmi keresnivalójuk ezen a területen. Hogyan vált a pornó az USA egyik legmenőbb export-termékévé? Bevezető.
HIRDETÉS John Stagliano a gazdag kaliforniai vállalkozó mintaképe, igazi self-made-man karriert futott be, olyan pályát, ami szinte csak Amerikába elképzelhető. Konzervatív középnyugati családban nőtt fel, meghatározó élménye Ayn Rand könyvei, melyek hősei a konvencionális megoldások ellen lázadó, faragatlan individualisták voltak. A Los Angeles-i UCLA-ra járt, eredetileg abban a reményben, hogy közgazdászprofesszor lesz. Ehelyett végül modern tánc szakra járt, sok gondja volt, míg színészként munkát nem talált, végül az eredeti Chippendale-vetkőzőshow táncosa lett. A csapatot kizárólag hard-core filmekben lehetett nagy néha látni. Első pornófilmjét abból a nyereményből finanszírozta, amelyet egy kábeltévé-társaság sztriptízversenyén kaszált. Manapság Stagliano a hard-core videók legismertebb rendezőjének számít, a cinéma vérité-re hajazó stílusát Amerika-szerte széles körben koppintják. Videói rendszerint 8000 dolláros költségvetéssel készülnek, és legtöbbször harmincszor ennyit profitálnak. A rendező stáb nélkül, egyedül forgat, ő maga is vágja a nyersanyagot, és szereplőként is fellép. Másfelől a washingtoni Cato Intézet nevű agytröszt egyik alapembere: a csoport általában közgazdasági témákról vitatkozik és tesz ajánlásokat. Evil Angel Video nevű cégét a pornó United Artists-jának tartják: ő forgalmazza a legnevesebb tíz rendező filmjeit. A vállalkozás általában évente legalább félmillió kazettát ad el. Stagliano dél-kaliforniai raktárbázisán a padlótól a plafonig egymásra tornyozott videókészülékek százai másolják a hard-core filmeket. Stagliano karrierje tipikusnak nevezhető – jegyzi meg az amerikai pornóiparról szóló számában a U. S. News and World Report hetilap szerkesztője. A pornóval kapcsolatos vita az Egyesült Államokban a 90-es években indult be igazából, méghozzá Larry Flint, a Hustler kiadójáról készült életrajzi film kapcsán. Sok szó esett ugyan a szólásszabadságról, és az USA alkotmányának első kiegészítéséről, de arról kevésbé, hogy a pornóipar a 2. világháború után miért futott fel ilyen szédületes iramban. Szokták azzal vádolni a pornóipart, hogy "nem elég Amerikai": pedig a szex és a pénz szoros kapcsolata, a gyorsan szerzett és még gyorsabban eltűnő vagyonok, a hamar felvállalt és sürgősen félredobott identitások nagyon is amerikaias vonások, és ezek mindegyike jellemző a pornó miliőjére. A pornográfia apró szubkultúrából az Egyesült Államok popkultúrájának egyik alapelemévé vált. A pornó mára annyira közhelyessé vált, hogy a kollektív emlékezetből egyszerűen törlődött, mennyire szigorúan tiltott műfaj volt korábban. Az amerikai kultúra szexuális jellegű tartalmai túlzás nélkül többet változtak az utóbbi 25 évben, mint az utóbbi kétszáz évben együttvéve. Az igazi nagy fellendülés a 80-as évek közepére tehető. A 70-es évek elején a szakértők még legföljebb 10 millió dollárra becsülték a pornóipar volumenét, de valószínűnek tartották, hogy ez az érték az ötmilliót sem haladja meg. Ehhez képest 1996-ban amerikai állampolgárok 8 milliárd dollárt költöttek pornóvideóra, peep-show-ra, szextévére, szex-segédeszközökre, számítógépes pornográfiára, magazinokra és élő szexműsorokra. Ez az összeg azóta is emelkedik, pedig már nyolc évvel ezelőtt meghaladta Hollywood hazai összbevételét, és a könnyűzene-ipar nyereségét is. Az Egyesült Államok jelenleg többet költ vetkőző-show-kra, mint a Broadway sztárelőadásaira és a független, regionális és nonprofit színházakra, opera, balett, dzsessz és klasszikus-zene előadásokra együttesen. A fordulópont valószínűsíthetően 1985: ekkor már Amerika-szerte 75 millió pornókazettát kölcsönöznek 1992-ben már 490 milliót, 1996-ban 665 milliót. Ennek hatására alakult meg Edwin Messe alkotmánybíró vezetésével az ellentmondásosan megítélt, ún. 3. pornográfia-bizottság. A testület jelentésének hatására a Reagan-, majd a Bush-adminisztráció bekeményített: többszáz producert és forgalmazót eltiltottak az üzlettől, sokuk börtönbe került. A 80-as években vált a pornó a mainstream-életmódot befolyásoló tényezővé: a lepukkant mozikból és olcsó könyvesboltokból ez az iparág az otthonokba költözött. A videókölcsönzők és felnőtteknek szánt kábeltévé-műsorok mellett olyan médiumok és üzletláncok kezdtek belépni a pornográfia-bizniszbe, amelyekről ez korábban szinte elképzelhetetlen volt. Jellemző módon ezek a cégek kaszálják le a pornóipar legnagyobb profithányadát: ilyenek a családoknak szóló videókölcsönző-hálózatok, az AT&T telefonóriás, a Time Warner és a Tele-Communications Inc. kábeltévé-láncok, a Marriott, a Hyatt és a Holiday Inn szállodaláncok (melyek bevétele több tízmillió dollárral ugrott meg azóta, hogy 18 éven felülieknek szóló filmeket kínálnak a vendégeknek). Az Egyesült Államok pornóipara világszerte az egyik legjobban eladható kulturális exportcikk: az amerikai filmek rendszerint dominálják a külföldi piacokat is. Annak ellenére, hogy a nyugat-európai posztindusztriális társadalmak közül az amerikai tiltja a legszigorúbban a szexuálisan szókimondó termékek bemutatását, az USA mégis a világ piacvezető pornó-exportőre. Az Egyesült Államokban hetente 150-180 új pornóvideó készül, nem is beszélve a neten terjedő home-made felvételekről. (folytatjuk) HIRDETÉS Viktoriánus szexrögeszmék és a részrehajló századvég De Sade filozófiájának megtestesítője: a prostituáltból lett tanárnő |
SZAVAZÓGÉPSzerinted támadni fognak az oroszok Ukrajnában?
|