• Megosztás:
  •  Sárm RSS
  •  Elküldöm e-mailben
  •  Kinyomtatom
  • Utolsó frissítés: 11:24 GMT +2, 2011. május 19.

Pöttyös
„A KÜLSŐ MEGFOG, A BELSŐ MEGTART”
A nőideálról és a csajozásról beszélgettünk a bohém betyárokkal


„Újabban azt vettük észre, hogy a pasik kezdenek azért járni a koncertjeinkre, mert aránylag sok a jó csaj”. Kolozsváron koncertezett a Bohemian Betyars miskolci zenekar.


HIRDETÉS



A Bohemian Betyars egy miskolci fiatal együttes, amely az online videó- és zenemegosztóknak köszönhetően rövid idő alatt relatív híressé vált, úgy Magyarországon, mint a környező magyarlakta vidékeken. Népszerűségük a rendhagyó stílusú, fülbemászó muzsikájuknak (folk rock, ska, punk, stb.), illetve az előadási stílusuknak köszönhető. Annak, ahogyan a közönséggel kommunikálnak, ahogy együtt buliznak velük.




Első, keménytokos lemezük az idén fog megjelenni, néhány számuk ingyen letölthető a MySpace-oldalukról. Szombat este a Macskaházban koncerteztek, Kolozsváron immáron másodszor. A koncert visszafogottan kezdődött, a vége felé azonban már az is riszálta, akinek nem feltétlenül volt kedve hozzá. A koncert miatt csak vasárnap déltájban tudtunk sort keríteni az interjúra, ahol mindnyájan (a zenekar, és a sajtósok) is egyformán kicsit fáradtak voltunk.

Bohém Betyárok



– Hány évesek vagytok?

Az átlagéletkor a bandában tizenkilenc és fél.

– Barátnő? Összefér a zenekarral?

(Fellegi Kristóf, a dobos sokat mondóan mosolyog, a zenekar többi tagja csóválja a fejét)

Most csak nekem van barátnőm – mondja Kristóf-, de amúgy igen. Teljesen.

Dehogy is - kontrázik Mihályfi Máté, a szólógitáros - többünknek is a zenekar miatt ment tönkre a kapcsolata.

– Kifejtenéd?

Soha nem tudtunk találkozni, folyton úton voltunk meg csináltuk a lemezt, semmi szabad időnk nem volt csajozni. És ha nem látod a csajodat két-három hétig, akkor utána kezd elveszőbe menni a kapcsolat. Amúgy összeférhetne, ha nem lökött csajokkal kezdenénk ki (a doboson kívül mindenki helyesel).

– Nagy Ő-kép van? Milyen?

Szűcs Levente
, az énekes: Van, én kicsit idealista vagyok, szeretek képeket összerakni, hogy milyen az igazi nő, aztán azért nem szedek fel sohasem barátnőt, mert egyik sem olyan, mint amilyennek elképzeltem. („Egyszer meg is álmodta”, szól be valaki) Kész jó, hogy megálmodom életem nőjét! (Nevet.) Most komolyan: én egy olyan lányt képzelek el magam mellett, aki mellett nem kell bebasznom, hogy jól érezzem magam. Nem tudnék egy csendes lánnyal lenni, főleg az lenne jó, ha beszédes lenne, mert én inkább csendesebb vagyok mostanában.

Szűcs Levente



Lélekmentő lenne már valami komolyabb dolog, mert eléggé ki vagyok égve nők terén, még sohasem voltam komoly kapcsolatban. Mindegyik két-négy hetet tartott. Első héten van az „úú, most vele biztos király lesz, srácok, figyeljétek meg!”-féle állapot, eltelik két hét és akkor jön a „hm... azért ez már nem is olyan jó”-féle, aztán harmadik héten már nagyjából „gőzöm sincs, hogy mi van vele”-féle hangulat uralkodik. (Máté még hozzáfűzi, hogy „Az a baj, hogy Észak-Kelet Magyarországon nincsenek tüzes menyecskék”, amit általános derülés követ.)

Nekem az lenne a nő-ideálom- folytatja Hajnal Ferenc, a szaxofonos-, hogy tudjon azzal élni, hogy én nem vagyok otthon. Ne legyen az, hogy egy hétig nem lát és akkor azt mondja, hogy ez azért már nagyon hosszú. Mert adódhat akár egy hónap is, hogy távol leszek. Meg hogy ne legyen féltékeny, bízzon bennem. És persze, mosson-főzzön-takarítson (nagy nevetés a társaságban). De természetesen a bizalom a lényeg. Inkább takarítok én.

Ez elég vicces - vágja közbe Máté -, mert a zenekarban húszpercenként előjön ez a téma, hogy a nők, meg az ideálok, és akkor ezzel párhuzamosan húszpercenként valami iszonyatos gusztustalan dolgon röhögünk, ami ennek mentén szintén előjött.




Hát, én most pont megtaláltam az ideálomat - folytatja Kristóf, aki megvárta, hogy a nevetés csituljon a kijelentése nyomán -, igen, mondhatni: ideális kapcsolatban élek. Megvan a bizalom, és azért még csak egy-két nap kihagyás van, és utána megint találkozunk. Meg sokszor velünk is jön, szeret bulizni, táncosnő.

Azt mondják - folytatja Levente -, hogy a férfiak a feleségüket az anya-képük alapján választják.

Én most olvastam el a másodikos fogalmazásomat - vág a szavába Palágyi Máté, aka Kakas, a hegedűs - a feleségemről, hát egy az egyben leírtam az anyámat. Magas, szőke hajú. ( „Magas, szőke, negyvenes...”, vágja rá valaki a bandából, amit nagy hahotával fogadunk. )

Egyébként azt nem is mondtuk - veszi át a szót ismét Máté -, hogy a zenekarban megy egy ún. „csajozós-pont” játék ( „Például hogy hányszor simogat meg egy lány”, szólja be valaki, amin ismét jól elszórakozunk. ), ami amúgy már egy ideje stagnál. Szerintem hat tagból ötnek kivágták a heréit az utóbbi hónapokban, és teljes aszketizmus uralkodik.

– A csajozás mitől függ?

Máté: Attól is függ, hogy hol játszunk, hogy ott alszunk-e, hogy elmegyünk-e egy valamilyen buliba, afterbe koncert után. Meg aztán általában egy buli után rögtön pakolni kell, intézni a dolgokat. Az kellene, hogy mások mindent elintézzenek, én meg csak ülök a seggemen, és minden csak történik körülöttem.

Szerinted mi a legszembetűnőbb egy lánynak benned? Mi lehet a negatívum és mi a pozitív?

Levente: Szerintem, ami negatív és szembetűnő, az az arrogancia. Ez a mellékhatása ennek a szakmának, nagyon nehéz visszafognia magát az embernek. A zenész hajlamos elbízni magát, és olyankor könnyen áteshet a ló túlsó oldalára. Még tudnék negatívról beszélni - mondja nevetve - de most akkor szidjam magam? Pozitívat meg nem tudok konkrétan megfogalmazni, de az biztos, hogy a színpadon egy csúnya ember is szembetűnővé válik.




Ezt 2007-ben a Bloodhound Gang nagyon jól megmondta, hogy ha három méterrel az emberek felett állsz, akkor tökmindegy, hogy mit csinálsz, vagy hogy nézel ki, úgyis azt mondják, hogy eredeti vagy, érdekes. Amúgy a zenekarból senkit sem a kinézete miatt fognak szeretni a csajok, hanem mert mindannyiunk egy olyan egyéniség, ami mondjuk egy adott lánynak úgy jön be, hogy fel tudja vele venni a ritmust. Nem tudom, de szerintem koncertre sem azért jönnek, mert hogy mennyire jó faszik vannak a színpadon. Bár újabban azt vettük észre, hogy a pasik kezdenek azért járni a koncertjeinkre, mert aránylag sok a jó csaj, legalábbis az első néhány sorban, amit jól látunk.

– Ez nem szokott zavaró lenni, abban az esetben például, ha egy pár szép lány kerül a látótérbe?

Én direkt próbálom elűzni azzal, hogy nagyon leizzadok és nagyon sokat headbangelek és rájuk fröcskölöm az izzadságot (nagy nevetés fogadja Fehér Gábor, a basszusgitáros beszólását).

Máté: De mindenkinek előfordult már az életében, hogy elbambult egy-egy jó nőn.

Levente: Én koncerteken befelé játszom inkább, önmagamnak, vagy inkább a zenekarnak, mint kifelé. Én azért szeretek szemüvegben játszani, mert nem szoktam bámulni a közönséget, hisz amúgy is: a fények elvakítanak, úgyhogy igazából nem lehet felmérni olyan könnyen a terepet.

Máté: A fények miatt napszemüveget hordok a koncerteken, meg hát amúgy is félvak vagyok. ( „Meg Presser a példaképed”, szólja be valaki. ) Szeretjük, ha inkább bulisabb a közönség, ha vannak elmebeteg, punk arcok, akikkel össze lehet vicsorogni.




– Milyen a kapcsolatotok a női rajongókkal? Érkeztek érdekes ajánlatok, ajándékok stb.?

A csinos lányokra a tartás jellemző, nem jönnek annyira oda, de távolabb állva jelzik, hogy észrevettek, és neked kéne odamenned. A csúnyácska lányok azok, akik inkább odajönnek. ( „Vagy az őrültek”, szólja be Kakas.)

Gábor: Egyszer voltunk Ózdon, az annyira durva volt, hogy a végére azt hittük, hogy valósággal meg fognak minket erőszakolni. Igaz, nagyon fiatal lánykák voltak, de iszonyatosan őrültek, komolyan. Ijesztő volt, mert ilyeneket csináltak, hogy „ jó, akkor ezt most leszedem rólad, mert kell nekem”, és tépték le a cuccainkat rólunk. Valamelyik lány elvette a kalapomat, hogy „na, ezt most nem adom vissza”, aztán meg ott kötöttünk ki, hogy „na jó, akkor adj egy puszit és akkor visszakaphatod”, én meg nem tudtam, hogy mit csináljak. Kaptunk már ajándékot is, egy lány mind a hatunknak csinált egy-egy karkötőt, nagyon aranyos volt.



galeria_1578.jpg
galeria_1579.jpg
galeria_1580.jpg
galeria_1581.jpg
galeria_1582.jpg
galeria_1583.jpg



– Nem gondoltatok bele soha, hogy vajon egy lánynak azért tetszetek, mert egy zenekar tagjai vagytok, vagy pedig azért, mert teszik nekik az, akik ti vagytok?

Levente: Ezen még sohasem gondolkodtam el, de az, amit csinálok a színpadon, az én vagyok. Másoknál ez lehet, hogy nagyobb gond, mert vannak olyan előadók, akik nem önmagukat adják, hanem belemásznak egy jelmezbe, vagy egy pózba. Például hogy ő az ország csótánya, és közben meg lehet, hogy egy érző lélek. Ha mást mutatsz a színpadon, mint ami valójában vagy, akkor ez gond, mert a lány nem ismeri, nem ismerheti a valódi éned, de mi eléggé önmagunkat adjuk. Épp ezért nincs szakadék aközött, hogy minket azért szeret egy lány, amit csinálunk a színpadon, vagy azért, amit a hétköznapokban teszünk, mert majdnem teljesen szinkronban van a kettő.

Gábor: Az együttes is ezért megy ennyire, mert nagyon őszinte az egész. Kakas szabadidejében tényleg népzenét hallgat, és tényleg megvannak azok a bizonyos gyökerek, ahhoz, hogy ilyenek lehessünk. Nem eljátsszuk, hogy élvezzük, amikor vigyorgunk, tényleg kurvajó játszani. Ez sokat jelent, mert lehet öt ember, lehet ötszáz, ugyanúgy játszunk, legfeljebb csak annak az ötnek mutatom meg, hogy hogy zenélek.

Kristóf: Rossz lehet az, persze, hogy készülünk, elmegyünk valahova, fellépünk és csak öt ember kíváncsi rá, de ez nem változtat semmin.

Általában úgyis mindig van egy-kettő, aki nagyon funny és kicsit megőrül, és akkor egy embernek is olyan vicc játszani, vagy kettőnek, aki tapsol, meg ordít, hogy „úristen, fiúk, jók vagytok!”.




– És ha csak egy ember lenne, aki megjelenne? Annak is játszanátok?

Gábor: Nem (röhögés).

Gábor: Ha kevesebb ember van, akkor a színpadon a zenekar inkább egymásnak játszik. Ha többen vannak, akkor már mindenki a bandából sokkal többet foglalkozik a közönséggel.

Levente: Ha mi azt csinálnánk valaha is, hogy azért nem fogunk játszani, mert kevés érdeklődő van, akkor azt mondanám, hogy hagyjuk a picsába.

Máté: Bennünk megvan az az általános alázat a közönség iránt, hogy ha tényleg eljön valaki azért, mert szereti a zenénket, annak lenyomunk egy koncertet.

Kristóf: Amúgy fiatal a zenekar, így nagyon furcsa, hogy ha eljön valaki, mert szereti a zenénket, meg minden számot tud énekelni, akkor az eléggé mellbevágó meg meglepő tud lenni.

Máté: Régebb voltak koncertjeink, amire nem jöttek el olyan sokan, de ezt úgy fogtuk fel, mint egy nyílt próbát, s akkor ilyenkor pontosítunk, gyakorlunk, jammelünk, stb.

– Mi az, amit hamarabb vesztek észre/ figyeltek meg egy lányon?

Levente: Tekintet.

Máté: Egy bizonyos szinten túl már úgysem a külső a lényeg, csak hogy lélekben már végre találjatok.

Kristóf: A külső megfog, és a belső megtart. (Általános és hangos a helyeslés. ) És ez tényleg így van, nem csak szöveg.

– Szex. Mi kell ahhoz, hogy valakivel ágyba bújj?

Máté:
A jó szexhez az kell, hogy ismerd a partnert. Egy futó kaland nem is komoly dolog.

Kristóf: Ó, ez olyan sok mindentől függ! Hogy az embernek milyen a libidója, mennyire van kiéhezve, milyen lányról van szó, mennyire fáradt egy koncert után...

Gábor: Én soha nem voltam olyan, hogy „na, most én ezt jól megfektetem”, vagy mit tudom én. Én olyan vagyok, hogy ha van egy barátnőm, akkor vele vagyok.

Máté: De egyikünk sem olyan, hogy koncert után meghívjuk a csajt egy sörre, aztán „gyere utánam a budiba”. Ez nagyon gáz volna. Mi szeretjük a női nemet.

– Van-e különbség szex és szeretkezés között?

Levente: Én nem tudom. Nem csináltam még szerelemből.

Gábor: Van, aki csak szerelemből csinálta, van, aki csak úgy és vagyunk egy páran, akiknek vegyes.

Máté: Ami csak arról szólt, hogy szex, az nem adott olyan sokat, annyira nem élveztem, mint mondjuk akkor, ha volt valami belső viszony, és ezáltal szeretkezés. Nem úgy emlékszem vissza rá, hogy ez úgy tényleg adott valamit, hanem csak úgy, hogy volt, ilyen is. Konkrétan nem tudom szavakba önteni, hogy mi a különbség.

Kristóf: Jó, hát akkor viszont én megpróbálom, mert nekem volt már mind a kettő. Ami rossz volt régen, hogy megtörtént a dolog és akkor ráébredsz, hogy ő számodra tök ismeretlen, és nem jelent semmit. Az ilyen gondolatok nagyon rossz érzést keltenek benned, hogy oké, jó volt, de olyan értelmetlennek tűnik. Ha tényleg szerelmes vagy, akkor az nagyon durva. És nagyon király.

Kakas: Én még sohasem csináltam csak úgy, szóval nem tudom, hogy milyen érzés, amikor egy vadidegent megbaszol.

– Mi az a lényeges különbség a férfi és a nő között, ami úgy hirtelen eszetekbe bír jutni?

Máté: Hát... azért a nemi szerveink között vannak eltérések. (Hangos röhögés. )

Kristóf: Azért erről könyvet lehet írni. Sőt, már írtak is róla néhányat. Meg van egy rakás elvárás. Ilyenek, hogy a férfi legyen tökös, a nő meg házias, de ezek is annyira sablonok!

Levente: Szerintem teljes egyenlőség van, de mégis: a férfi a nő mellett érzi férfinak magát, a nő meg a férfi mellett érzi magát nőnek. És akkor megvan az egyensúly, a harmónia. Erre ez a gondolatom, hogy biztos ez lesz a jó, ha ezt megtalálom. Pont.

Máté: Erre annyit mondana apám, hogy a férfiak és a nők egyenlőek, de a férfiak mégis kicsit egyenlőbbek. Ezzel legyen lezárva.


  • Megosztás:




HIRDETÉS



Figyelem! Megjegyzése csak moderálás után jelenik meg.

  Név

  E-mail (nem publikus)


Max. 1000 leütés

1. lilla
2011 augusztus 5 19:26 Replikázok

áááá, imáádlak titeket :)




SZAVAZÓGÉP

Te mivel eszed a görögdinnyét?

Puszta kézzel 4
Kanállal 16
Csak szájjal 7
Késsel-villával 7
Késsel-kézzel 76
Amivel épp sikerül 9
Sóval 2
Semmivel: utálom a dinnyét 5

KORÁBBI SZAVAZÓGÉPEK






24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS