| |
Pöttyös „Megmutatni a varázst azoknak, akik elveszítették, a huncutságot azoknak, akik nem találják” – interjú PSZ-szel, a talán egyetlen, de mindenképp a legismertebb erdélyi erotikus blog szerzőjével.
HIRDETÉS Már távolról felismerem. Hosszú, hullámos haját rövid szoknyája kontrasztozza, miközben enyhén előre dőlve harisnyáját rendezgeti. „Ne izgulj, nem miattad, csak randim van utána”- mondja magyarázatként, mikor észreveszi, hogy hosszabb ideig kíváncsian méregetem. Magabiztos a mozgása, látszik, hogy kiismeri magát a lokálban. Sűrű tejkrémű café lattét rendel, élvezettel kevergeti az italt, miközben kacér arckifejezéssel és játékos hanghordozással megjegyzi, hogy szereti, ha a hab kemény. Szemmel láthatólag jól érzi magát, szeret és tud a figyelem középpontjában lenni, ami számomra már-már irigylésre méltó. Kicsit beszélgetünk, mialatt én nagyjából megtalálom a helyem a magas és szűk széken, majd elindítom a diktafont. Határozott, tiszta és gyors válaszok érkeznek a feltett kérdésekre, miközben ő jobb kezében cigarettájával, baljával meg a szívószállal játszik. Domina, ez jut eszembe, és megpróbálok alkalmazkodni a körülményekhez, komolyságot és magabiztosságot erőltetve magamra. Mi volt a blog-indítás oka? Úgy kezdődött az egész, hogy eleve olyan neveltetést kaptam, hogy a szex soha sem volt tabu, tehát bármikor bármit meg lehetett beszélni. Nézhettem pornófilmet otthon és anyum tudott róla, nem volt gond. Nyilván egy adott korig rám szólt, hogy „azért ez egy kicsit még korai”, de amikor tizenhat éves voltam, már együtt néztünk pasi-sztriptíz show-kat, meg röhögtünk, megbeszéltük a pasikat, néztük a feneküket. Szóval ez mind belefért, otthonról hoztam ezt a csomagot. És ami igazából kiváltotta, az az volt, hogy észrevettem magamon, hogy annyit pedzem a témát, és annyit beszélek róla, hogy képtelenség velem eltársalogni anélkül, hogy minimum fél óra után ne jöjjön fel. Ezért úgy gondoltam, hogy talán segítene, ha kiírnám magamból, mert akkor lehet, hogy kevesebbet beszélnék róla. Mert ugyanakkor nagyanyám részéről egy viszonylag konzervatív nevelést kaptam, amibe nem fért bele, hogy az ember szexről beszél. Ezért valamilyen szinten lelkiismeret-furdalásom volt; hülyén éreztem magam, hogy én folyton arról beszélek. Akkor az éppen aktuális társamnak nagyon furcsa szexualitása volt, jó értelemben. Többek között ő is inspirált. És rajta kívül még ki? Általában bárki, bármi: kimegyek az utcára, és azokat a részleteket veszem észre, amiket kifejezetten erotikusnak tartok. És a vicc az, hogy mindent erotikusnak tartok. Egyszerűen az, ahogyan látom a világot, már stimulál. Egy kézmozdulat, egy hajtincs, egy bármi. Természetesen inkább gondolatilag. Fizikailag nem reagálom le annyira. Ahhoz már erőstimuláció kell, pont azért, mert annyit jár rajta az agyam, hogy a testem megszokta, és ahhoz, hogy valami fizikai reakciót váltson ki, már egy kicsit intenzívebb kell legyen. Habár volt már példa – ugyan ritka dolog – hogy egyszerűen egy kép, illat, vagy valami annyira megragadott, hogy ott és akkor el tudtam volna menni (kuncog). Miért éppen ilyen formában, miért blog? Azért, mert úgy éreztem, hogy ha már írom, akkor meg is oszthatom a világgal, lehet, hogy valakit érdekelne és tanulhatna is belőle. Annyi hülyeséget végigcsináltam, amikre utólag azt mondtam, hogy ez kellett, szükség volt rá, viszont valószínűleg van olyan ember, akinek azt mondanám, hogy „figyelj: ne csináld meg, én elmesélem, hogy milyen, s miért nem érdemes.” Szerintem tényleg nem kell minden marhaságot megcsinálni – de én megcsináltam minden marhaságot (nevet) – és akkor az ember válogathat belőle, kedve szerint, hogy mi az, ami még mindig érdekli azután, hogy valaki részletekbe menően elmesélte, hogy ez milyen is. Egyébként meg azért blog, mert nyilván a huszonegyedik században ezt így kell. Ha rajtam múlna, akkor inkább könyv lenne, amúgy is a könyveket jobban szeretem, egy picit technofób vagyok ugyanis – meg könyvmoly. Nem lehetne ebből könyv is? Hát... nem tudom. Keressen meg valaki, és kérdezze meg, hogy ki akarom-e adni, és akkor én fogok bólogatni. Volt már rá halvány próbálkozás, igazából inkább csak annyi, hogy ismerősök próbáltak rávenni, hogy „de gyere na, de elintézzük, de kerítek valakit, van ismerősöm a Látónál s van ismerősöm a Korunknál s itt-ott”. Jó, nekem is van, de nem így gondoltam, hogy részletekben, hanem kiadni egy könyvet s kezitcsókolom, azzal le van tudva. A blog címe és neve honnan ered? Nyilván ebből a nagyon kettős neveltetésből. A nagyon erős keresztényi vonal, meg az etika-alapú neveltetés, amit kaptam egyik részről – ez a puritán. És tényleg, időnként annak is érzem magam, vannak pillanatok, amikor kifejezetten, undorítóan és nagyon erősen konzervatív vagyok. A szemét része az, ami annyira intenzív párás, gőzös, szexualitással és erotikával telített, hogy ha rágondolok, néha szégyellem. Mi az, ami felkerülhet a blogra? Nem minden. Szelektálok. Körülbelül kétharmadát teszem ki annak, amit megírok, ez viszonylag soknak tűnhet, ám van olyan, amit meg sem írok – rengeteg minden. A tapasztalat-csomagnak, ami van, vagy az összes huncutságnak, amit leművelek, körülbelül harminc százaléka szerepel a blogon, mert hogyha mindent kiírnék, az tényleg sok lenne. Meg aztán: nem kell mindig mindent egyből. Úgyhogy van még vagy tizenöt évre való sztori, hogyha elkezdeném leírni mindazt, amit eddig elműveltem, vagy eszembe jutott. Mennyire befolyásolta/befolyásolja a puritán szemét a magánéleted, az emberekhez való viszonyulásodat, a hétköznapjaidat? Annyiban befolyásolta talán láthatólag, hogy elkezdtem tisztábban látni, hogy ezzel lehet akár foglalkozni is. Egyszerűen az én sötét oldalamként fogtam fel, amit ki akartam írni magamból, nem is gondolkoztam azon, hogy ezzel kezdhetek valamit. Teltek az évek, és kezdtem egyre inkább rájönni arra, hogy lehet, hogy ebből ki lehet hozni valamit, tehát végezhetek olyan képzést, aminek ehhez köze van, és foglalkozhatnék konkrétan ezzel. Foglalkoztat annyira a téma, hogy átvigyem akadémiai síkra. Valószínűleg ennyiben, hogy a tanulmányaimat befolyásolta egy adott ponton, rájöttem arra, hogy nincs miért foglalkoznom triviális kis hülyeségekkel, ha tényleg ez az, ami izgat (nevet), szó szerint. Igenis lehet ezt is tanulni. És mi az átka? Eleinte problémám volt azzal, hogy nem akartam, hogy a tanáraim megtudják. Volt olyan is, hogy ajánlottak munkahelyet, mint utólag kiderült, azért, mert a főnök sunyiban tudott róla, és gyakorlatilag emiatt akartak felvenni. Mikor rájöttem, akkor nagyon megbotránkoztam, és azonnal hagytam csapot-papot. Rosszul esett, hogy azért akarják az embert felvenni, mert... ez egyébként nagy problémám, hogy aki tud róla, hogy írom, de nem ismer eléggé, az azt hiszi, hogy azért, mert az ember ilyenekről ír, és ezzel foglalkozik, feltétlenül egy utolsó büdös ribanc kell hogy legyen, és minden faszba bele kell üljön. Ez hülyeség. Ki vagyok néha akadva, mikor olyan jellegű e-mailek érkeznek, meg olyan jellegű reakciók, akár élőben, amik azt mutatják, hogy azt hiszik az emberek: „ez akkor nagyon könnyű, elég az, hogyha csak kinyitom a taxiajtót.” Hát rácsapom! Senki ne higgye, hogy csak azért, mert ezzel a témával foglalkozom, prostituált vagyok. A tapasztalat messze nem ezt jelenti. Kik olvassák a blogod? Kinek szánod a bejegyzéseidet, és kit kapsz el? Azoknak szánom, akiknek valami miatt vagy túlságosan beszűkült, vagy túlságosan kitágult a szexualitása. Az olyanoknak, akik vagy bátortalanok, és nem találják a fogását az erotikának, vagy az olyanoknak, akik pornófilmeken és pornómagazinokon nőttek fel, és egyszerűen annyira átment ocsmányba az egész, hogy már nem találják a varázsát. És valahol szeretném ezt a két végletet összehúzni: megmutatni a varázst azoknak, akik elveszítették, és megmutatni a huncutságot azoknak, akik nem találják. A célcsoport ez lenne. Ez egy nagyon buta célcsoport-bontás, erre szakemberek azt mondanák, hogy ilyet nem lehet, de én attól még megpróbálom. Úgy vettem észre, hogy többek között a kis csendes, enyhén gátlásos, erdélyi, huszon-harminc éves értelmiségieket kapom el, akik valamilyen szinten huncutságnak fogják fel, ám szerintem nem feltétlenül vállalnák fel, hogy olvassák. Sokszor ez jött le, hogy nagyon tetszik nekik, rá vannak cuppanva, de hogyha valaki megkérdezné, hogy „olvasod-e”, akkor letagadnák. Igazából ezt nem tudom annyira jól belőni, mert a google analitycs nem mutatja meg, hogy mit érzett az illető, amikor két perc és harminchat másodpercen keresztül nézett egy bejegyzést. Kapsz-e visszajelzéseket? Kapok, és mivel nem a mennyiségre utazom, hanem a minőségre, ezért meg vagyok elégedve a visszajelzések milyenségével. Igazából ez az egyik, ami tovább visz és motivációt ad, hogy ne csak magamnak írjam. Gyakoriak a pozitív visszajelzések. Csak két olyan e-mailre emlékszem, ami arról szólt, hogy fúj, de undorító és ocsmány az, amit én csinálok, és hogy mekkora disznóság. Gyakrabban történik meg az, hogy valaki azért keres meg e-mailben, hogy megköszönje, hogy egy adott bejegyzésnek köszönhetően helyrehozta a kapcsolatát, vagy párt talált magának, vagy a szexuális élete visszaterelődött normális mederbe. Van, aki bejelöl messengeren vagy gtalk-on, és beszélgetni akar órákon keresztül. Többször is előfordult már, hogy olyan e-mailt kaptam, hogy eldöntöttem: azzal az illetővel elmegyek egyet kávézni, ne szarakodjunk e-mailben, ha nem muszáj. És van igazából pár barátom, aki így került. Normális, kedves emberek. Milyen körülmények között szoktál találkozni azokkal, akiket arra érdemesnek tartasz? Hogyan viselkednek ilyenkor? Egyszerű, megbeszélünk egy kávézást, elmegyünk valahova, találkozunk egy kocsmában, egy lokálban, szia-szia, aztán leülünk és beszélgetünk. Általában meg szoktak lepődni, mert hogy nyilván soha nem azt kapják, amire számítanak. Férfiak részéről általában az a reakció, hogy szebb nőre számítanak. Én nem szép vagyok, nekem kisugárzásom van. Lányoknak meg kellemes meglepetés szokott lenni, hogy „jé, nem egy plázacica”. HIRDETÉS Figyelem! Megjegyzése csak moderálás után jelenik meg.
1. borzi eszméletlen egy nő. respekt! |
SZAVAZÓGÉPSzerinted támadni fognak az oroszok Ukrajnában?
|